A tengerbe nyúló Roquebrune-Cap-Martin tetején rálátni az ókori vár alatt elbújó citrusfákkal, levendulákkal, olajfákkal, és rózsákkal borított kertre. Ebben a mediterrán éghajlati övezetben még a tél is kellemesen megnyugtató. A nap épp annyira süt, hogy felmelegedjünk, a szél annyira fúj, hogy aktivizáljon, az esőt pedig többnyire beszippantja a tenger, vagy az Alpok. Ideális hely elbújni, feltöltődni, inspirálódni. Balra az olasz határ, és egy képeslapba illő város, Menton, jobbra pedig Monaco.
Cap-Martin a távolban…
A luxus és a kényelem fellegvára. A Belle Epoque felszabadult, körbe zárt paradicsoma.
Monaco a távolban…
Egyszer volt hol nem volt, amikor még Roquebrune Cap Martin Monaco része volt és Roccabrunának hívták, 970-ben, amikor a Grimaldiknak még híre hamva sem volt a környéken, Ventimiglia grófja, I. Conrad épített a sziklaszirtre egy erődöt, hogy megvédje a lakosságot a mór kalózoktól. Ez az egyetlen fennmaradt építmény a környéken a Karoling-korszakból.
A Roсcabruna szó szerinti fordítása „barna kő”. A város a nevét a helyi barna szikláknak köszönheti. 1215. június 10-én a genovai Ghibellinek Fulco del Casello vezetésével telepedtek le a mai monacoi hercegség területén.
A 14. századig a kastélyt és a falut a genovai kormányzók uralták. A város ezután a Grimaldi család uralma alá került, akik többször átépítették a kastélyt. A 19. század közepén, amikor Monaco hatalmi válságot élt át, Roquebrune egy időre függetlenné vált. Monaco és Franciaország ezt követően szerződést írt alá Menton és Roquebrune francia területekről. De a kastélyt továbbra is Château Grimaldinak hívjuk.
Kedvenc helyem a „cap”, a csücsök, a sityak, a nyúlvány, ahogyan itt hívnak minden félszigetet. Végig lehet sétálni a partján, egészen Monacóig. Ez egy kiépített ösvény, ahova még kerékpár sem mehet be.
Stravinsky, Dalí, Picasso sétált itt, érzem Churchill szivarjának füstjét, itt írta és szerkesztette Az angol ajkú népek története című könyvét, Churchil ügynöke, aki később itt élt szintén magyar volt, Emery Reves, vagyis Révész Imre, akinél Greta Garbo, Clark Gable, Errol Flynn vendégeskedett, a monacoi hercegeket és hercegnőket nem is említem, mert ott az örökség nem a kreatív szellemből születik és nem hagy olyan maradandó nyomot az éterben, mint egy Noël Coward…
Egy kutya szegődik mellénk és mutat egy utat. Vissza-visszanéz, és szemében látom, hogy a leghűségesebb barát. Kivezet a 300 méter magasságból, a tengerpartra, Karl Lagerfeld villájához, ami zárva van. Megvették a La Vigiet, a parkjáról híres tengerparti villát. Ezt se látom már.
Az eső felnagyítja a szagokat. Párat villámlik, majd istálló illatcsapja meg az orromat. Mondták már nekem, hogy van itt egy kecskefarm, de annyira abszurd, mintha Dali komponálná, Matisse rendezné, Chanel játszaná, a luxusvillák kacskaringós utcáinak kapui mögött meghúzódó szürreális világot.
Plage du Buse