A turizmus eredetileg angol eredetű szó, de francia hagyományokra is mutat. Például a gasztronómiai utazás kifejezés már XIV. Lajos idejére visszavezethető, amikor az udvar előszeretettel utazott fogadásokra, vacsorákra, bálokra vagy egyéb kellemes időtöltés céljából a Versailles-i udvarból, ahol többségében tartózkodtak, és ahol a bázis volt.
A „Hat hölgy kastélya” – Chenonceau
Az útmenti fogadók biztosítottak szállást egy-két szobával a középosztály számára és hatalmas lakomákat csaptak a harci győzelmek után, esküvőkor vagy keresztelő alkalmával. A szállítást a postakocsik szolgáltatták pénzbeli juttatás ellenében. A közelekedés lovaskocsival történt, vagy lóháton. Akinek nem volt lova, és nagyobb távolságot kellett megtennie, az gyalogosan közlekedett, de ebben az esetben az utazások célja nem kikapcsolódás volt, hanem bizonyos feladat elintézése.
Egy kávé a Bor, mámor, Provence c. film éttermének a teraszán – Gordes
Sokáig az emberek főleg a szabadban töltötték mindennapjaik nagyobb részét, a természethez viszonyított kapcsolatuk más tartalmat képviselt. A mezőgazdaság, mint fő iparág meghatározta napi rutinjukat, és mivel a föld teljes szolgálatot igényelt, ezért a kikapcsolódás a közösségi eseményekben teljesedett ki. Ilyenek voltak a vásárok, a bizonyos időközönként engedélyezett piac, a vallási ünnepek és a termény betakarítása utáni események. Ilyen volt az aratás, a szőlő szüretelés, a kenyér ünnepe, a kalendáriumi dátumokhoz kapcsolt időjárási meghatározások, évszakbúcsúztató vagy évszakváró ünnepélyek és különböző hagyománykövető megemlékezések.
Párizs
Az első útikalauzok az 1500-as évszázad közepén, az ötvenes években készülnek, kisebb méretű tájékoztató könyvek formájában. Az első ilyen útmutatók a Santiago del Compostella és a Róma felé vezető zarándokút tájékoztató ismertetői voltak. Lényege az információk átláthatósága, a tartalom tömörsége és az enciklopédikus mondanivaló.
Pápai fellegvár Vatikán szomszédságában – Róma
A 18. században született meg a „grand tour” fogalma, ami a körút megfelelője. Franciául olyan utazót takar a turista kifejezés, aki elegendően kíváncsi, vagy csak unatkozik, egyéb dolga nincs, mint utazzon. 1815 után a kiváltságos réteg időtöltése az utazás, melyhez hozzájárult a nagy felfedezők addigi térhódításai (itt kiemelném Cook kapitányt, aki először lépett Új-Zéland partjaira 1769-ben, mert talán ő volt a leglojálisabb felfedező a világon, aki elfogadta a meghódított terület helyi lakosainak létjogosultságát).
A világ szinte minden természeti csodája felfedezhető Új-Zélandon
Majd 1841-ben Thomas Cook megnyitja az első utazási irodát Angliában, minek utána Franciaországban is megjelennek a turisztikai vállalkozások. Stendhal 1838-ban megjelent Francia földön című művében (a mű eredeti címe: Mémoires d’un touriste) népszerűsíti a turista szót. Egyre nagyobb példányszámban készülnek útikalauzok, új közlekedési eszközök, és elkezdődik a gyógyturizmus, a hegyi kirándulások, a sport turizmus és a tengeri üdülés idegenforgalma.
Fürdőzés a gyógyító hatású óceánban – Biarritz
A közvéleményt olyannyira megbotránkoztatta a hirtelen megnőtt turisztikai célból elkövetett helyváltozások száma, hogy pamfleteket, karikatúrákat kezdtek gyártani a „céltalan kétlábúakról”, akik semmi mást nem csinálnak, csak hosszú sorban mennek az Alpok és a Pireneusok felé, és félő, hogy ennek következtében megváltoztatják a környezet arculatát. A helyiek pedig mást sem csinálnak, mint ételt és italt adnak nekik. Írja Pierre Larousse a 19. századról szóló lexikonban.
Egy megismételhetetlen pillanat az Eiffel-torony tövében
Maurice Alhoy, Az utazók pszichológiája című művében (La Physiologie du voyageur, 1847) úgy definiálja az utazót, mint kalandot kereső, ezért kockázatot vállaló nomád, aki megelégszik azzal, hogy egy útmutató által kijelölt ösvényt kövessen. Társadalmi-kulturális rítusoknak nevezi a túrázásokat, amik bizonyos előírások szerint szezonális intervallumok alapján csak bizonyos híres helyekre korlátozódnak.
Physiologie du voyageur par Maurice Alhoy
A könyvek, útikalauzok, mint korabeli applikációk segítették az utazókat. Megjelentek az első Baedekker könyvek a Viktoriánus korban, hogy három nyelven, 40 ország nevezetességeinek meglátogatásához adjanak útmutatót 180 éven keresztül. Jogutódja a Mairdumont vállalat, mely többek között a németországi Lonely Planet, és a Marco Polo utikönyvek kezelője, illetve kiadója.
És már ekkor felmerül a kérdés, melyet Humbert tárgyal az Excursion au pays des Belles-Casquettes (Kirándulások a szépséges „cap”-okon⁏ Franciaországban „cap”-nak hívják az olyan tengerparti nyúlványokat, amik még nem félszigetek, de belenyúlnak a tengerbe) című művében, hogy a humoros távolságtartás néha megoldást jelenthet a tömegturizmustól való félelemben. Hogy milyen lehet ez a távolságtartás, csak feltételezni tudjuk, talán bottal lemérve a két fő közötti távolságot, és funkciót adva a sétapálcáknak, a hölgyek napernyőjének, vagy ismerve a kor kreativitását, még a kalapok is új értelmet nyernek.
A körbe zárt paradicsom – Roquebrune-Cap-Martin
Taine szerint az engedelmes turistát a kezében tartott könyv alapján lehet felismerni. Ez a könyv számukra a törvény és a biblia.
Édes élet Mentonban
Újra felfedezik Franciaországot és a világot egy romantikus tükrön keresztül, más utazókat pedig a különleges helyek vonzzák, mint a börtönök és kolostorok (Achite Raverat: A Dauphin utazásai, 1861). Vannak merészebb vállalkozók is Albin Mazon szerint (Utazások Vivarius vulkanikus helyeire, 1878), akik új tartalmat keresnek utazásaikhoz, valami vad, exotikust, ami az utazót, mint egyént állít a középpontba, aki szembeszáll, kalandokba keveredik, bátor és hős az átélt élmények következtében.
Canaima Nemzeti Park – A megérkezés
Elkezdődnek az afrikai vadászatok, a szafari programok, a gyarmatosított országok megszelídítése, nem csak felfedezői szinten, hanem csak csupán szórakozásból. Bourdonnais munkájában (Voyage en Basse-Bretagne chez les Bigouden de Pont-l’Abbé, 1892) összehasonlítja Alsó-Bretagne-i útját a lappok és a mongolok vándorlásaival, miután az író húsz évet töltött Indiában és Indokínában. Ez a különbözőséghez való hasonlóság iránti vágy eredményezte a kulturális turizmus és a szigeteki, külföldi turizmus létrejöttét.
Közel afrikához – A mai Namíbia
1852-ben létrejön a Párizs-Orleans Vasúti Társaság, melynek célja olyan megállóhelyeket létesíteni, melyek divatosak. A világ geopolitikai térképe egyelőre nem változik. A vonatállomások közelébe épített szállodák teljeskörű szolgáltatást biztosítanak a kirándulóknak.
Orleans
Divatba jön a piknik, a nyílt területen végzett sporttevékenységek mint a krikett, a tenisz, és 1910-ben elindítják a petanque versenyeket, ami egy középkori játék. Teret kapnak a mutatványosok és házhoz jön a szórakozás a cirkuszokkal.
Carousel of the Eiffel Tower
A 19. században az orvosok és egészségügyi szakemberek diktálják a trendeket, miszerint az a betegség, amit az ásványvíz nem hoz helyre, az gyógyíthatatlan. Felfedezik a hideg víz és a tengeri levegő együttes hatásait.
Fürdőzés a gyógyító hatású óceánban – Capbreton
A legtöbb híres gyógyfürdő a Pireneusokban található (Eaux-Bonnes, Eaux-chaudes, Cauterets, Saint Sauveur, Barèges, Bagnères de Bigorre, Bagnères de Luchon), az ország belsejében (Mont – Dore, Vichy), északon (Enghien) és keleten (Bourbonne, Plombières, Contrexéville, Vittel), Savoiban (Aix, Saint-Gervais, Evian). Megkezdődik a nyugdíjas turizmus, amikor az idősebb korosztály télen fürdőhelyeken és a tengerparton pihen, nyáron pedig a hegyekben.
Misztikus vitorlázás a Kelta-tengeren
A várost felváltja a termeszét iránti kereslet. Az orvosok receptre írnak fel „kék utazásokat”. A legnagyobb hírnevet a Francia Riviérának Stéphen Liégeard adja, aki telente Cannes-ban tartózkodik, és szívesen járja be a régiót.
Isteni panoráma – Ezè
Cote d’Azur
Egy barátja, Xavier Marmier akadémikus ezután arra biztatja, hogy írja meg déli tartózkodásának történetét. 1887-ben elkészül a mű. Valójában Brochon tartományában írja leghíresebb művét, a La Côte d’Azur-t . Ebben a könyvben leírja a városokat és helyszíneket Marseille-től Genováig.
